Kezdjük az elején.

Kedden még reggel betegen. C-vitamin, kanalas orvosság, Neo-citrán, még egy utolsó pakolás.

Taxi, reptér.

Állnék be a sorba, hogy becsekkoljak, amikor kislány elémlép és átirányít a mobil cseking pulthoz. Megakaszott, nem mondom. Először is még sose használtam ilyet, aztán meg Ouluig kéne becsekkolni, nemcsak Helsinkiig, szóval nem tetszett. És természetesen én ennek hangot is adtam. Kérdeztem mióta és miért.

És a választól majdnem hasraesetem: "Mert én azt mondtam!"

Ok, elmentem, megpróbáltam. Nem ment. Kiírta a gép, hogy konnektáljam a staffot. Jó, megyek vissza, mondom nem sikerült. Szinte rám sem néz, kérdezem, hogy akkor most mehetek vagy sem. Nem is válaszol, csak a fejével int, hogy ja.

Ok, állok a sorban, amikor még utánam szól, hogy hogyan próbáltam. Mondom neki, hogy Finnair-rel, mivel az van a repjegyemen. Ő csak annyit reagált, hogy Malévvel egy perc alatt becsekkolt volna...

Lássuk be, itt némileg tátva maradt a szám. Mert értem én, hogy új rendszer van. Azt is értem, hogy béna voltam és nem tettem meg minden tőlem telhetőt, de ezt a stílust biztosan nem kérem. Sőt. Annyira nem kértem, hogy miután megszabadultam a 21 kilós bőröndömtől, kimentem cigizni és leszólítottam az első egyenruhás leányzót, hogy árulja el nekem, hol találom a főnökét.

Meg is találtam és el is meséltem neki, hogy jártam. A főnök csajszi teljesen korrekt volna és neki sem tetszett, ami történt.

Visszamentünk az épületbe, pont szembejött velünk a leányzó, úgyhogy el is kaptuk. Nem reagált jól, maradjunk ennyiben. Azt hiszem egyáltalán nem értette meg, hogy mi volt a probléma. Ami azért is volt érdekes, mivel a főnöke és én teljesen egyetértettünk... Még utoljára búcsúzóul papírra vetettem a történteket, mivel megkértek rá, névvel, címmel, telefonszámmal.

Így indultam neki a biztonsági ellenőrzésnek. Ahol szétszedtek. Nem kicsit. Teljesen jogos volt, mivel a táskámban felejtettem a parfümöm, amire minden repülőtéren ugrani szoktak. Hát itt is, de annyira hogy a szemüvegtokomat is kinyitották, ahogy a pénztárcámat is. De akkor én már higgadt voltam és csak mosolyogtam és még segítettem is visszapakolni. Nem zakkantott meg.

Utána benéztem a shopba egy kicsit, csak hogy kifújjam magam... sajnos belefutottam egy Dior szájfénybe, ami szerelem volt első látásra, de pont nem volt belőle. De akkor már nem adtam fel. Ragaszkodtam hozzá, mint bulldog a csontjához. Így aztán a nagyon kedves eladó hölgy keresett nekem egy nagyon hasonló rúzst, amit aztán meg is vettem, csak mert az járt nekem.

És amikor végre megérkeztem a gépemhez, akkor csak beálltam a sorba és 5 perc múlva már a gépen is voltam. Egyetlen perc unatkozás és várakozás nélkül!

Helsinkiben azért mégegyszer belefutottam a jóban, mivel a kurva Budapesti reptér miatt újra be kellett csekkolnom, vagyis vetkőzés, likvid dolgok kiapokálasa, parmüm megmutogatása, mert ők sem szerették elsőre.

Annyi időm még volt, hogy berohantam a Marimekkoba, hogy megvegyem a táskát, amit már a múltkor is akartam, de nem volt nekik. Annyira nem, hogy már nem is lehet kapni. Ettől kissé megijedtem, de gondoltam majd bent a városban újra megpróbálom.

Este még becsekkolás a szállodában, ami nem a szokásos három csillagos B kategóriás, hanem a városi top szálloda, mivel ez ugye egy jutalom utazás nekem :)

A Stockmann még nyitva volt, úgyhogy vacsorára beszereztem némi chipset és pillecukrot, ami ugyan nem volt jó ötlet, de mivel ez mégiscsak egyfajta nyaralás, ilyenkor az ember lánya olyasmit is megenged magának, amit amúgy nem tenne...

És az utolsó rossz ötlet a múvizás volt. És a Gyilkos elmék új részeit sikerült utoljára hagyni, így elég érdekesen néztem körül 5 percenként, amikor éjfélkor lementem cigizni egy utolsót.