Bambi101

Amikor az edzőm azt mondja, hogy tök jól esik neki, hogy szóltam, nem megyek a héten edzésre a szemem miatt, amikor az egyik beosztottam azt mondja, hogy tökre örül, hogy a cégnél vagyok, mert már nem is emlékszik, mikor tudott ennyire hatékonyan dolgozni, mert jó a hangulat és mert az összes problémát eltolom előle, amikor a nagy-nagyfőnök azt mondja, hogy milyen jó, hogy engem választottak, mert soha még ennyire pozitívan nem látta a jövőt, akkor is ha most nyakig ülünk a szarban, amikor a barátnőm élete egyik legnehezebb szakaszában azt mondja, hogy mindenképpen találkozzunk, mert akkor jól ki tudja magát beszélni és akkor könnyebb a nehéz, amikor a céges új nagyágyú azt mondja, hogy mindenben igazam van és jól látom a helyzetet... na akkor pont leszarom az összes kicsinyes, bosszúálló, sekélyes és gonosz idiótát, akik folyamatosan megpróbálnak keresztbe tenni. Bekaphatjátok. Tudom, hogy jól csinálom a dolgom.

Hogy az Istenbe tudok olyan nyavalyákat összeszedni, amiről még nem is hallottam? Úgy értem az mi? Van valami szaruhártya-gyulladás vírus? És ezt hogyan tudtam összeszedni?

Mindegy. Ilyenem van.

Ez mondjuk inkább kellemetlen, mint fáj. Olyan szúró kellemetlen érzés, egyfolytában folyik a könnyem és kb. percenként erős késztetés hatására nem csak becsukom, de ökölbe szorítom a szemem. Mármint amennyiben ezt a képzavart elő tudom állítani a gyakorlatban. Fényben ezerszer sokkal rosszabb.

És a vizsgálat sem finom, mivel kénytelen voltam megjárni a szemészeti ügyeletet. A megfestés még csak hagyján, a tapogató, szemkiakasztós rész is rendben, de a könnycsatornáim átmosása, na az durva. Inkább élményre, mint érzésre. Ugyanis valami injekciós tű szerű izét szúrt a doktor néni közvetlenül a könnycsatornámba, amiből a cucc az orromon keresztül a torkomba folyt. De az a pillanat, amikor a kitámasztott szemem felé közeledett a tű, na az nem volt semmi.

Nos, akár kimondom, akár nem: háború van.

És mint minden háborúnak, ennek is kétséges a végkimenetele és mint minden háborúban, ebben is lesznek áldozatok.

Azt legalább elmondhatom, hogy az embereim mögöttem állnak, ezt ma újra megerősítették és a tulajok is elégedettek velem, ami ma szintén elhangzott.

És mint tudjuk, én alapvetően harcos vagyok.

Szóval adott a hadszíntér, van seregem és vannak fegyvereim és igen, van ellenség is.

És én ma új hadszínteret nyitottam...

Nem is tudom, hol kezdjem.

Mondjuk az utolsó bejegyzésekkel...

Ha minden igaz, Zs. meggondolta magát és mégsem veszi meg azt az autót. Mondjuk akkor hiszem el, ha a kezemben lesz a pénz, amit eddig elvitt otthonról, mint az autó árát. Sajnos velem ellentétben, aki impulzus vásárlásként tudok cipőt és körömlakkot venni, Zs. autót vesz így. Nem tudom, hogy az azóta eltelt idő, vagy a blogbejegyzésem, vagy pedig az itthon tanúsított polgári, ja nem, családi engedetlenségi mozgalmam hatására, de belátta, hogy az a bank biztosan nem lesz jó. A BB-nek meg nincs szerződése azzal a dílerrel és így csak lízingelni tudnánk, azt meg megint nem. Ma este szó szerint azt mondta, hogy akkor keres egy másik autót. Hát, aki időt nyer, életet nyer.

Aztán mi volt még... bent teszem a dolgom, a visszajelzések szerint annyit biztosan elértem, hogy a csajok egy emberként állnak a hátam mögött, a hangulat pont 100%.kal jobb mint volt. A vevők rendberakása folyik, a szállítói szerződések átnézése is, szóval nagyon lassan ugyan, de haladok.

A mai nap rossz híre pedig Zoli, aki befejezte a blogolást. Basszus, ő volt az első, akit elsőre kiolvastam és akit először tettem be a kedvenc oldalak közé, erre most kiszáll. Remélem nem örökre, mert Zoli az etalon!

És ma megdicsértek az edzésen. A srácok is, mert végig bírtam, bár majd belehaltam, meg az edző is, mert jól csináltam végig a mozdulatsort. Amúgy nagyon durva, minden edzésen bugyiig izzadom magam, szinte a végkimerülésig fáradt vagyok, komolyan azt gondolom néha, hogy inkább bevállalok egy részeg hoki csapatot, mint még egy edzés. És ami a legfurább, az az, hogy piszkosul élvezem! Itt ülök izzadtan, büdösen, koszosan, feltörölték velem néhányszor a padlót, letörött egy körmöm, megszámolhatatlan színes foltom van, de akkora mennyiségben szabadult fel bennem az endorfin vagy mi, hogy ez tényleg majdnem olyan jó, mint a szex!

Na, akkor mára ennyi voltam, megyek fürödni, hajat mosni és aztán beájulok az ágyamba.

A tegnapi bejegyzésre barátok és barátnők, valamint egyéb ismerős és ismeretlen olvasók ragadtak klaviatúrát vagy éppen telefont.

A legkevesebb, amit kaptam, az az volt, hogyan bírom ezt így. Az őszintébb/brutálisabb hozzászólásokat el tudjátok képzelni.

Igazából mindenkinek ugyanazt tudom mondani.

Igen, tudom és látom, hogy ennek vége van. Tudni és csinálni két különböző dolog. Értelemszerűen a hétköznapi jó dolgokat nem írom le, tehát van ennek a történetnek egy kevésbé látványos, ám de jó oldala is. Ettől még az ilyen és ehhez hasonló húzások miatt ennek valóban egyszer, és igen, tudom, hogy inkább előbb, mint utóbb, de véget kell vetnem.

Mentségemre legyen mondva, azt hiszem, tudom mit csinálok. Legalábbis remélem.