Na, ez is megvolt. Nagyjából úgy sült el, ahogy gondoltam, vagyis rosszul.
Először volt a rákínálás, vagyis beígérte a hisztérika a saját(!) pozícióját és giga fizetést. Mondtam, hogy köszönöm, de nem. Innentől volt az én kurva anyám. Erre is mondtam, hogy köszi, de nem.
Sosem értettem, hogy miért nem lehet valahonnan normálisan felállni. Úgy értem, miért gondolja az a valaki az asztal másik végén, hogy ígérgetéssel vagy fenyegetéssel jó ott tartani azt, aki menni akar. Milyen munkát fog az az ember végezni, mennyire lesz motivált? Szerintem semennyire. Aki menni akar, az menjen. (ez a magánéletre is igaz)
Végül is némi könyörgés és fenyegetőzés után elhangzott, hogy akkor ő ma már látni sem akar engem, így aztán szépen fogtam a táskámat és elköszöntem, majd hazajöttem.
Ja, és nem anyáztam le a fejét, nem küldtem el sehova és nem mondtam neki azt sem, hogy hova dugja az ígéreteit. Kulturált, udvarias, de határozott voltam. Azt hiszem ez verte ki leginkább a biztosítékot...
