Amikor elolvastam az 1984-et, elsőre tök furcsa volt, hogy a politika és a szerelem hogyan tud összefonódni így egy könyvben. Még soknak is éreztem.
Aztán leült a történet bennem, megértettem, hogy nem csupán politika, nem csupán szerelem, hanem a lényeg az az, hogy hogyan törik meg az embert. Hogyan veszik rá a lehető legnagyobb árulásra.
Mert a vége, amikor a patkánnyal arccal szembenézve azt kívánja a főhős, hogy inkább a szerelmét bántsák, ne őt, az számomra az igazi árulás.
Az igazi szerelem pedig ennek pont az ellentéte, vagyis amikor nem árulod el a szerelmed, amikor inkább téged bántsanak, mint őt. Mert az még mindig jobban fájna, mint a fizikai vagy egyéb fájdalom, amit neked kell elviselned.
Talán pont azért ennyire meghatározó ez számomra, mert ez ugye arról szól, hogy legyőzöd önmagad és az egyik legalapvetőbb emberi ösztönt, pusztán a szerelem kedvéért.
Ez tehát számomra a szerelem csúcsa, vagy ha nagyon giccsben akarom nyomni, akkor számomra ez az igaz szerelem.
És mivel ezt én már régóta tudom magamról, ezért aztán ehhez az érzéshez hasonlítok mindent.
Ez az árulás nemcsak jelképes, de ez a fajta viselkedés számomra a szerelem mértékegysége.
Ne értsetek félre, senkitől sem kívánom, hogy a lehető legkisebb fájdalmat is elszenvedje a kedvemért, de ettől még jól esne a tudat, hogy vagyok ennyire fontos.
Ma egy hülye TV műsor kapcsán elmondtam ezt Zs.-nek.
Az egyetlen reakciója az volt, hogy fejezzem ezt be, de gyorsan. Mindketten tudjuk, hogy a mi kapcsolatunk messze nem itt van, talán sose volt. És ő utálja, amikor ilyen dolgokról beszélünk.
De ha már ez szóba került, akkor azért elmondom, hogy van annak a skálának több fokozata is, aminek az egyik végén a totális árulás, a másik végén pedig az túlélési ösztön legyőzése áll.
Ilyen az, amikor mindketten fáradtak vagytok vagy betegek, de valakinek el kell mosogatni vagy éppen ki kell vinnie a tálcát. Ilyen az, amikor nem veszed a fáradtságot, hogy hazaszólj és a másik vár rád.
És még órákig sorolhatnám a sok, pici árulást, amikor deklaráltan fontosabb vagy magadnak, mint az akibe elvileg szerelmes vagy.
Számomra ez így nem szerelem. Valami utánzat, valami másolat, de nem az igazi szerelem.
És nem érdekel, hogy ilyen a való életben esetleg nincs (de van), nem érdekel, hogy mennyire valóságtól elrugaszkodott ez.
Csak az érdekel, hogy ilyen vagy sem.
