Az utóbbi egy hét, de ha hosszabb távon nézzük, akkor az utóbbi hónapok felértek egy intenzív önismereti tréninggel.
Mert volt ugye, hogy Zs. elköltözött, ami nem kicsit kiborított. Annak ellenére, hogy több, mint egy éve pengeélen táncolt a kapcsolatunk, tehát semmiképpen sem ért váratlanul. Ami viszont új volt, az a pánik. A düh. Az, hogy milyen gyorsan belementem abba, hogy visszaköltözzön, akartam, hogy visszajöjjön, holott most sok szempontból rosszabb vagy éppen semmivel sem jobb. És azóta újra megcsinálta azt, ami miatt megkértem, hogy költözzön el. Csak most beletörődötten tudomásul vettem. Nem vagyok még készen arra, hogy egyedül legyek és azt is meg kell fejteni, hogy miért van bennem az az érzés, hogy nekem kell elmennem...
Aztán volt ez a terhes vagyok vagy nem vagyok terhes hiszti. Én lepődtem meg magamon a legjobban, amikor az első megkönnyebbült sóhaj után azt gondoltam, a francba hogy nem vagyok terhes. Az eszem pontosan tudja, hogy nem most, talán nem is ebbe a kapcsolatba, de a hormonjaim vagy a fene tudja mim meg pont nem így gondolja.
És most pedig ez az állás dolog. Mert most is állítom, hogy nem vagyok karrierista, de nagyon akarom ezt az állást, és nemcsak azért, mert szerintem én tökéletes vagyok nekik és ők is tökéletesek nekem, de a státusz miatt is. Akarom ezt a státuszt.
És akkor el is értünk valami nagyon érdekeshez... Egyrészt itt van az, amitől a családom ki szokott akadni. Én nem szeretnék dolgokat, én akarom őket. Vagy inkább így, AKAROM.
És mit is akartam én mostanában? Zs.-t akartam vissza, gyereket akartam és egy státuszt. Csupa olyan dolgot akartam zsigerből, ösztönből, gondolkodás nélkül, csuklóból, amiről állítom, hogy nem, én ilyet nem szeretnék.
Ezek szerint az ösztöneim nem feltétlenül vannak összhangban az agyam által kialakított képpel. Most úgy érzem, hogy tudom, hogy mit kéne akarnom, de mégsem ezeket a dolgokat akarom.
És akkor most mi a jobb? Az ösztöneimre hallgatni, bármilyenek is legyenek azok vagy elnyomni ezeket a gondolatokat és azt akarni, amit az agyammal akarok?
Nem hiszem, hogy ebben létezik kompromisszum, mivel a kérdésekre igen-nem jellegű a válasz, itt nincs talán. Nem lehet valaki kicsit halott vagy - hogy stílszerű legyek - kicsit terhes.
És persze így a kudarc is előre kódolva van, szerintem.
