Minél többet agyaltam azon, ami tegnap történt, annál inkább úgy éreztem, valami nincs rendben, valahogy nem áll össze a kép.
Mostanra rájöttem.
Eddig, ha probléma volt köztünk, mindig jött a "de én szeretlek, nem akarlak elhagyni, nem megyek el, holnaptól minden más lesz". Ebből tegnap egyetlen hang sem volt.
Nem akarnám túlkombinálni, de nekem úgy tűnik, ő egy cseppet sem volt meglepett, zaklatott vagy akármi.
Ma reggel még beugrott a kajáért, amit tegnap csináltam. 1 perc alatt már itt sem volt. Nem volt egyetlen szó sem arról, hogy hiányoztam, hogy rosszul érzi magát nélkülem, vagy bármi ilyen.
Vagyis pontosan tudta, mit csinál. Felkészült. Gondolom anyagilag is, meg mentálisan is. Már az is csodával határos, hogy néhány órán belül szerzett albérletet, amikor mások hetekig keresik az elfogadhatót. Mindenre rábólintott, csak mehessen már.
Szép volt Zs. A nagy nyilvánosság előtt be kell, hogy ismerjem, te nyertél.
Már amennyiben ez háború.
Én nem szégyenlem, hogy engem összetört.
