Szóval mostanában nekifutottam néhányszor egy-egy bejegyzésnek, de a blog.hu-nak hála, egyik sem lett elmentve, így amikor hatodszor írtam újra a bejegyzést, majd vesztettem el, na akkor feladtam.
Ha el tudtam volna menteni, akkor megírtam volna, hogy a Kikának hála, féláron van nekünk szép, új paplanunk, meg párnánk és kispárnánk is. Én imádom, Zs. utálja. Nem ez az egyetlen dolog, amivel így vagyunk... Mindenesetre azóta ropogósan kemény, hófehér tejszínhab felhőkben alszunk, tisztára olyan, mintha háromszor annyi cucc lenne az ágyon, mint eddig, pedig nem. Ja, Billerbeck amúgy, csakhogy a bennem élő sznob is jóllakjon.
Aztán leírtam volna még, hogy kétemeletnyi ügyvéddel küzdöttem az elmúlt napokban, szégyentelenül bevetve minden technikát, amit csak tudtam, hogy a lányaimnak ki legyen fizetve a teljes fizetésük, ami amúgy járt is nekik. Ha minden igaz, akkor holnap ez meg fog történni, de csak akkor hiszem el, ha a kezemben lesz a pénz. Holnap még elköltöztetem a céget, aztán nagy valószínűséggel elválunk egymástól, szóval újra lehet majd munkát keresni.
Aztán írtam volna még autózásról, amit imádok, némi pszichológiáról ezzel kapcsolatban, miszerint amikor az ember lánya autót kap végre a feneke alá, akkor vajon mennyi ideig tart, amíg leküzdi az érzést, hogy tövig nyomja a gázpedált.
Meg az edzésről, amit még mindig kitartóan imádok, annyira, hogy bent már 4 órától nézem az órám, hogy mikor indulhatok már végre. Aztán ismét pszichológiáról, immár csoport változatban,arról, hogy milyen fázisokon megy keresztül aki új, addig amíg többé-kevésbé befogadják.
Aztán arról is írnék ma, hogy Zs. tegnap elutazott és csak vasárnap jön haza, így most tökre olyan érzésem van, mintha egyedül élnék. Érdekes érzés. Nem állítom, hogy jó vagy rossz, csak azt mondom, hogy érdekes.
És akkor most elmegyek fürödni és hajat mosni, majd bekenem a lila foltjaimat.