Igen, mostantól hivatalosan is ki vagyok borulva.
Nem egészen 8 óra alatt sikerült fizikailag kicsinálnom magam.
Az előbb megpróbáltam enni, mert eddig csak a reggeli volt meg, de már ki is hánytam. Az orrom 10 perce folyamatosan vérzik.
És persze megállás nélkül bőgök.
Ha meg fél percre abbahagyom, akkor azon gondolkodom, hogy mennyi mindent szartam el, hogy itt tartunk. Nyilvánvalóan sok mindent.
A legrosszabb mégis az az egészben, hogy nem tudom - és talán sosem tudtam - hogy Zs. mit gondol. Mit szeretett volna másképpen. Sose mondta. Ha kérdeztem, az volt a válasz, hogy minden jó. Ha én elmondtam, hogy mit szeretnék másképpen, akkor arra az volt a válasz, hogy mindjárt minden másképpen lesz, de sose lett.
Az is baromira szar érzés, hogy sosem a szerelemmel/szeretettel volt baj. Most is szeretem.
És 8 nap múlva lesz a 15. házassági évfordulónk.
Vajon addig kihúzom cigin és Hell-en? Ok, átmentem dráma királynőbe.
