Zs. ráérős szabadidejében állást keres nekem. Komolyan élvezi.
Én viszont jobban gyűlölöm, mint a nőgyógyászt és a fogorvost együttvéve.
Azt is rühellem, amikor azt a választ kapom vissza, hogy köszönjük, de túl sok. És ma - nem először - olyat is megkaptam, hogy túl határozott vagyok. Túl erős személyiség.
Basszus, én az elmúlt sok-sok évet úgy éltem le, hogy ha valaki erős, független, határozott és saját véleménye van, az pozitív tulajdonság.
Immáron sokadszorra derül ki, hogy a munkahelyen ezek nem előnyök, hanem bizonyos helyzetben inkább elrettentő tulajdonságok.
Persze ehhez az is kell, hogy a leendő főnök kellően gyáva legyen vagy hogy kellően féltse a saját helyét.
Mondjuk, ha valaki kesztyűbábot keres, saját vélemény nélkül, olyat akit meg lehet félemlíteni és gombnyomással lehet irányítani, akkor tényleg nem én kellek neki.
Pedig ha tudnák, hogy például versenyszellem egyáltalán nincs bennem és karrierista sem vagyok, talán megnyugodnánk.
Mondjuk a következő kérdés az az, hogy akarok-e én egy ilyen főnököt.
Ha így nézzük, akkor lehet, hogy mégis nekik van igazuk...
