Kevés dolog van az életemben, ami annyira a régi idők nagymamás emléke, a kényeztetés, a gyerekkor hangulata, a fotelban kucorgás érzése, a kint esik a hó, de itt bent finom meleg van, meg ropog a tűz a kandallóban (sose volt) hangulat, az ünnep kézzelfogható bizonyítéka, mint tejszínhabos kakaó.
Ebből a kakaó nem változott meg, amióta felnőttem, Nesquick, az volt régen is, az most is. És nem érdekel, hogy a cukrozatlan, főzött kakaó lenne az igazi, nekem nem az. Punktum.
De a tejszínhab, na azon áll vagy bukik minden. És mostanában csupa szar tejszínhabba botlom. Mert annak flakonosnak kell lennie, környezetkárosító kivitelben, hogy azonnal a meleg kakaóra kerülhessen, ahonnan aztán kiskanállal kieszem, szépen apránként, aminek akkor már kakaó íze is van. És aztán mehet egy újabb fújás az édes, színtiszat gyomronkeresztül adagolt hormonális boldogságból. Egy bögre kakaóra néha egy féldoboz lelkiismeretfurdalás is elfér.
De a múltkor vásárolt Completta, na az szar volt. Kissé műanyag utóízzel, de legalább édes volt és fehér, meg tényleg hab.
Amit ma vettem, az valami Reál vagy mi, az meg nagyon szar. Meg is érdemlem. Csak hát lusta vagyok átmenni a másik boltba, itt meg csak ez volt. Na, ez aztán minden jó emléket képes feledtetni. A második fújásszerűség még lendületből megy, de már csak nagyon lassan és fintorogva fogy el. Nem is igazán hab, inkább csak valami gusztustalan majdnem nem-folyik-szerű, agyoncukrozott hányadék. Mintha egy cukros műanyag kanalat nyalogatnék!
Aztán fel is adtam.
Hogy a francba lehetett egy ilyen fontos és bebetonozott emléket ilyen gyorsan szétverni egy kibaszott műanyag lapáttal?
