Már megint kiborított!
Persze az én hibám, mert már megint az én elvárásaim nem reálisak.
Mert tegnap reggel elment dolgozni és csak ma reggel jött haza, amikor én már nem voltam itthon. Tehát mert hétfőn este "találkoztam" vele utoljára. Mert ma megkérdeztem tőle, hogy siessek-e haza, hogy tudjunk találkozni, mielőtt visszamegy dolgozni. Mert azt válaszolta, hogy minek. Értjük ezt? Minek? Úgy mégis, tényleg mi a rozmaringos rézfánfütyülős rézangyalért kéne nekünk találkozni??? Minek.
Gondolom mondanom sem kell, hogy ilyenkor elborul az agyam. Sűrű, sötét és vérvörös köd vonja fátylát az elmém tisztaságára. Mert hát tényleg, minek?
És amikor nagy duzzogva hazaérek, és amikor már fenem véres tollam hegyét, hogy majd jól megírom én ezt, legalább gondolkozzon el rajta, akkor elmegy nekem a Burger Kingbe kajáért. Majd miután az IQ bajnok csajszi rosszat ad neki és ez csak itthon derül ki, akkor szó nélkül visszaül a kocsiba, visszaviszi, rájuk borítja az asztalt és megszerzi a halas szendvicsemet tartár nélkül, de majonézzel és plusz baconnal. Mert én azt szeretem.
Most komolyan, nem olyan ez mint egy kibaszott hullámvasút? De legalább adna időt a két szélsőség között, hogy átálljak. Vagy lenne benne rendszer! Úgy értem páros napokon undok és kiállhatatlan, páros napokon meg kedves és szerethető. Vagy akármi, bármi! Dehogy 1 órán belül lenyomja a két végletet, azt én nem tudom követni.
Mondom én, hogy már megint velem van a baj!
Ja, és még az ebédhez rendelt sütijét is hazahozta és megfelezte velem! Hálátlan egy dög vagyok!
