Szeretnék elmenni. Majd végleg is, de most beérném egy pár nappal is.
Mondjuk Prágába. Szeretnék a Károly-hídon sétálni, azután meg knédlit enni és Svejk nyomait keresni.
Amszterdamba tulipánokra vágyom, bármennyire is sablonos és sétára a csatornák mentén. Facipő alakú hűtőmágnest venni és fekete tulipán hagymát, ami sosem fog kinőni.
Párizsban, együtt Zs-vel, az is jöhet. Éjszak az Eiffel toronyról szétnézni, Disneyland és Versailles. Yves Saint Laurent, Hermes, Chanel és Dior. Hajózni a Szajnán, csalódottnak lenni a Louvre-ban, mert túl nagy, túl sok.
Madrid, Barcelona és Liszabon - mert ez a régió kimaradt eddig. Gaudit felfedezni, Picasso múzeumba nem bemenni. Villamosozni Liszabonba és vigyázni a kék-fehér kerámiára, ami teljesen haszontalan és törékeny, de gyönyörű.
Moszkvára és Szentpétervárra is vágyom. Kaviárt enni és blinit. Egész nap kóvályogni az Hermitage-ban, filózni azon, hogy megnézni-e Lenint vagy sem.
Ha több időm lenne, akkor 2 hét Olaszország. Róma, Nápoly, Pisa, Sienna, Firenze és Capri. Valentiono és Gucci. Fagyi és pizza. Spegetti és fettuccini.
Egy Loir-menti körutazás, kastélyokkal. Bretagne, hideg tengerparti széllel. Kagylókkal és rákokkal. Hidratáló krémmel. Sokkal.
Vagy Skócia. Állni a Rosslyn kápolnánál és úgy csinálni, mint aki sosem olvasta a Dante-kódot. Keresni Nessi-t és Haggist enni. Állni a Felföldön és megpróbálni nem Christopher Lambertre gondolni vagy Sean Connery-re és ezen nagyon vigyorogni. Megtanulni végre a kockás szoknya nevét és venni is egyet, zoknival, mert az úgy az igazi.
Visszamenni Monacoba, bármikor, bármennyi időre. Álmodozni. Egy másik életről.
Ha messzebbre, akkor legyen Kína. Sétálni a nagy falon, bejárni a Tiltott várost és érezni, már nem tiltott, már lehet. Igazi kínai piacon vásárolni. Érezni, hogy a Nagy Testvér mindig figyel és nem félni.
Legyen Japán. Nézni a cseresznyefa virágzást, ami itthon is van, de az nem ugyanaz. Szorongani a tömegben. Látni a Fuji-t, messziről. Kimonót venni, nem tudni eldönteni, hogy melyiket, mert mind kell.
Ausztráliában utálni a meleget. Koalát ölelgetni az állatkertben. Felmenni Sydney-ben a hídra és onnan nézni az Operaházat. Aborigin cuccost venni és nem tudni hazahozni. Félni a mérges kígyóktól és pókoktól.
Bali, Bora-bora, Seychelle, Mauricius. Nyafogni, hogy unatkozom. Együtt úszni a delfinekkel vagy egy teknőssel. Érezni az óceánt a bőrömön. Hisztizni a homok miatt. Tengeri herkentyűket és gyümölcsöt enni. Napfelkeltét nézni, mielőtt lefekszem.
Egyiptomba menni. Hajózni a Níluson, félni a krokodiloktól. Piramisokat nézni, elgondolkodni azon, milyen is lehetett. Múzeumról múzeumra járni. Hasmenést kapni és Unicummal kezelni.
Marokkóban sétálni a piacon. Megpróbálni franciául beszélni, utálni a tömeget és a koszt. Gyönyörű lámpákat venni és itthon nem tudni mit kezdeni velük.
Dél-Afrikában szafarizni. Oroszlánt látni, elefántot, zsiráfot és bivalyt meg vizilovat. Éjszaka félni az idegen hangoktól. Majmoktól megvédeni fényképezőgépet, kaját, mindent. Moszkítócsípéseket vakarni véresre. Imádni minden percét.
Amerikát utálni és imádni egyszerre. Las Vegasban pókerezni, Washingtonban megnézni a Fehér Házat, ráeszmélni, hogy semmit sem tudok az amerikai történelemről. Indián rezervátumba menni, utálni a fehérembert, majd az útszéli kocsmában hamburgert enni. Nem gondolni a Psycho-ra és a road movie-kra, amiknek rossz vége lett. Kerülni a kis helyi moteleket. Eltévedni a 8 sávos autópályán. New Yorkban elmenni a Fifth Avenue-ra, orromat a Tiffany kirakatához tolni és Audrey Hepburn-re gondolni. Chicago-t utálni, mert semmi sincs viszont hideg és szeles. Los Angelesben moziba menni. Sétálni a sztárok kéznyomain. Miamiban tetováltatni magam. San Franciscoban legyőzni a víziszonyom és átsétálni a Golden Gate hídon. Lovagolni a Yellowstone Parkban és sátorozni. Medvéktől félni. Alaszkában bálnákat figyelni és könnyekig meghatódni.
Peruban helikopterrel felmeni a Machu Picchu-hoz.
Brazíliában nem karneválozni. Fényképezni mint egy őrült a Cukorsüveg-hegyről.
A Karib szigeteken búvárkodni. Cápákkal akarni együtt úszni, majd megijedni és mégsem. Nem látni a fehér homokot a szikrázó napsütéstől.
Csak menni már végre.
