Kissé romosan, de megérkeztem végre, eltelt ez a hétvége is.
A szombat nagyjából azzal, hogy vártam, legyen már 6 óra, mert akkor megyek középiskolás osztálytalálkozóra! És mivel egész nap ezt vártam, ezért aztán kellően felfokozott idegállapotban sikerült megérkezni. Ami nálam annyit tesz, hogy beszélek, beszélek és beszélek... Sokat és hangosan. Dehát ez nekik azért nem volt olyan nagy újdonság, mivel 4 évig majdnem mindennap láttuk egymást.
Az mondjuk bejött, amitől tartottam, vagyis a gyerekfényképnézegető verseny már a 3. (!) percben megkezdődött, de addigra már túl voltunk valakinek a méhenkívüli terhességén is... Itt éreztem először, hogy szükségem lesz egy Speedre, folyékonyra.
Aztán lassan megérkeztek azok a csajok és fiúk is, akikkel azért másról is lehet beszélgetni, valamint a szintén gyereknélküli különítmény, szóval legalább volt kivel orrot húzni...
Megérkezett a Színésznő, az Osztályszépe, a Nagydumáscsaj, a Szépfiú, a Bohóc és a Stréber, meg még sokan mások. Néhány embert jó volt újra látni, néhányat meg nem. De addigra már hatott a Speed is, meg hát ugye amúgy sem voltam abban a csöndes és visszafogott hangulatban, szóval simán megengedtem magamnak azt a luxust, hogy akivel nem akartam, azzal egy szót sem beszéltem. Sőt, volt akit megkértem, hogy üjjön már arrébb... csak kedvesen :)
Végül 1/4 1-kor adtam fel, mert tudtam, hogy másnap lovagolni kell menni és Tetszetős pokoli korán fog értem jönni, valamint még az órát is előre kell tolni. Akikre kíváncsi voltam, azokkal tudtam beszélgetni legalább pár szót, megtudtam hogy hányan válnak éppen (3) és hányan várnak gyereket (1). A már meglévő gyerekek számáról fogalmam sincs, mert ott mindig kikapcsolt az agyam...
A hangulatomon, mondjuk nem segített, hogy utálom azt a nemzetiségi kaját, amit abban az étteremben adnak, így enni nem sikerült, csak inni...így meg aludni nem sikerült, amikor hazaértem.
És így talált rám a vasárnap reggel, nagyon-nagyon nyűgösen. De időben! Sőt, hamarabb a parkolóban voltam, mint Tetszetős, ami tőlem brutálisan nagy teljesítmény. Viszont ő sem volt a toppon, szóval akkor már éreztük, hogy ez egy nehéz nap lesz.
Engem konkrétan fel kellett tolni a lóra, mert magamtól sosem jutottam volna fel. Remegő lábak, kissé bizonytalan gyomor és életembe először a "hű, de magas ez a ló" érzés...
Tetszetős lova meg nem akart bemenni a karámba, mert félt. Hát, nem tudom, hogy ki félt jobban :)
Leküzdve a kezdeti nehézségeket, jött az igazi szadi szakkör. Kb 20 percen keresztül kengyel nélkül ügetés, mert azt nekem már tudnom kéne. Vagyis combból tartás... Lila foltjaim száma konkrétan megegyezik a fogaim között elmorzsolt anyázások számával. Segítek, x>10.
Azért hogy valami jó is legyen benne, az óra végére elengedtek a kantárról és mehettem szép nagy köröket egyedül, abból a célból, hogy talán ha megtanulnám én irányítani a lovat... Nos, sajnos a ló nem az az állat, akit azzal lehet irányítani, hogy de szép paci vagy, úúúúúúgy szeretlek. Én meg utálom megrugni a lovat, még akkor sem ha tudom, hogy ez neki nem fáj. Így aztán a próbálkozásaim rendre sikertelenek maradtak. Tegnap tehát Bambi és a ló csatájában Bambi alulmaradt - mint eddig mindig.
Viszont cserébe utána ismerkedtünk lovas rendőrökkel, mert a közelbe mentek járőrözni és nálunk a lovardába parkolt le a paciszállító teherautó. A fiúk ránkköszöntek, mi meg kíváncsiak voltunk a pacikra. Azt azért meg kellett állapítanom, hogy a rendőrlovak valami egészen gyönyörűek. És biztosan egészen jól neveltek és szófogadóak is. Egy cigi erejéig eldumáltunk a rendőrökkel, közben megtudtuk, hogy néhány rohadék 2006-ban a nagy gyújtogatás és egyéb "forradalmi" események közben díszkővel dobálta a lovakat! Volt, amelyiknek a szeme alatt folyt a vér és volt, amelyiknek műteni kellett az állkapcsát utána. És olyan is volt, amikor hosszú botokkal szúrkálták a lovakat...
Nos ezeknek az elmebeteg idiótáknak szívből kívánom, hogy egyrészt a holló vájja ki a szemüket, másrészt meg a villamos vágja le mindkét kezüket és lábukat és akkor még a pestist nem is küldtem rájuk!
Gondolom mondanom sem kell, hogy a fizikai és egyéb teljesítményem a nap hátralévő részében egyenlő volt a nullával.
Ennek ellenére ma reggel pokoli migrénnel ébredtem. Annyira még képes voltam, hogy kontaklencse ki, brutál fájdalomcsillapító be, de utána mozdulatlan fekvés kb 2 órán keresztül. Viszont közben főnök Finnországból megérkezett, szóval nagy nehezen összeszedtem magam és bejöttem, de 100-as, az nem vagyok...
