Délután beüzemeltem az új telefonomon a navigációt és megállapítottam, hogy nem beszél. Akkor letöltöttem és installáltam valamit, amitől megszólalt, persze angolul.
Ezzel, valamint két teljesen különböző, a netről kinyomtatott útvonal tervvel és barátnő meseszerű leírásával ( a kocsmánál jobbra, az ABC-nél balra) felfegyverkezve este 7-kor bevágtam magam az autóba és egyedül nekivágtam az útnak Szigetszentrettentő felé, ahol még életemben nem jártam.
Közben csakhogy a helyzet igazán könnyen kezelhető legyen, Zs. úgy 3 percenként csörgetett meg, aminek következtében életveszélyessé váltam. Vagyis 3 útleírás az anyósülésen, plusz a telefon navigációra állítva, amint angolul beszél hozzám, a másik telefon pedig az ölemben, amit hol kinyomtam, hol meg megpróbáltam felvenni.
Mindeközben az ország olyan pontján jártam, ahol azelőtt még soha. Volt ott M0-ás is, meg egyéb országutak.
Az, hogy végül is fél 9 magasságában megérkeztem B.-hez, aki mint írtam nagyon terhes, tulajdonképpen kész csoda. Megismerkedtem gyermeke apjával is, aki még számomra is érthetően beszélt angolul.
Jócskán elmúlt már 10 óra, amikor is újraizzítottam a navigációt és Pestnek vettem az irányt.
Mondjuk a reflektort azt nem találtam meg az autóban, de anélkül is megvoltam róla győződve, hogy mint egyedül autózó magányos kislányt, mindjárt leszorítanak a helyi rossz fiúk, kirabolnak, megerőszakolna és torkomat vágják, véremet veszik.
Persze ilyesmiről szó sem volt, csak pokoli fáradt voltam, mire éjfél tájt hazaestem.
És mivel Zs. bömbölő TV mellett aludt el, így sem a csengetés, sem a telefonálásom, de még a cica nyávogása sem ébresztett fel. Ja, úgy zárta be az ajtót, hogy nem tudtam bejönni. Még az a szerencse, hogy a földszinten lakunk, így kimentem és se nem nőiesen, se nem kedvesen addig vertem a redőnyt, amíg fel nem ébredt és be nem engedett.
Miért nem tudok én soha unatkozni?
