Igen, tudom, hogy olvassa a blogomat, legalábbis néha.
Így most felhívott, meg haza is jött és mondta, hogy haza is fog költözni. Ettől persze totál lenyugodtam, mert ezek szerint legjobban az zavart, hogy nem is akart maradni.
Ettől azok a dolgok, amik bántottak, nem hiszem, hogy változnának, szóval nem biztos, hogy ez a legjobb ötlet.
De legalább beszélünk róla. Én ugyanis kommunikáció függő vagyok.
Most viszont már tudtam enni és már körmöt is lakkoztam. Ennyire szánalmasan nőből vagyok.
Mondjuk ez alatt a 24 óra alatt azért sok mindent megtudtam magamról, néhány dolgot újraértékeltem és néhány embertől gondolatban bocsánatot kértem.
Számomra az egyik legnagyobb tanulság, hogy az arrogancia és nagyképűség álarcát nagyon gyorsan darabokra lehet törni.
A körülöttem lévők reakciója is nagyon érdekes volt.
Alapvetően két tábor van, az egyik az "jaj te szegény, hogy vagy" - nekik üzenem, hogy megvagyok, de ettől a kérdéstől hányingerem van.
A másik csoport az "ilyenek a férfiak/Zs." - na nekik meg azt üzenem, hogy attól, hogy a pasimat vagy a leendő volt pasimat vagy mit tudom én mimet szidjátok, nem lesztek a barátaim, sőt egyáltalán nem vagyok hajlandó kígyót-békát kiabálni rá, nem lesz közös program Zs. pocskondiázása.
Most itt tartok és nem tudom még mi lesz.
