Ma hajnali 8-ra kellett volna bemennem. Mindenki tudta, hogy ez szinte lehetetlen.
Gyűlölöm a koránkelést és gyűlölöm a sietős reggeleket. Nem is tudok, de nem is akarok felkelni.
Én azt szeretem, amikor magamtól ébredek, békésen, nyugodtan. Aztán kapok ágybareggelit, majd befordulok a fal felé és alszom még egy kört. Így szeretem.
És mert Zs. tudja ezt és mert szeret, tegnap este szólt, hogy akkor ma reggel bemegy helyettem, én meg jövök akkor, amikor felébredek. Hogy jó legyen nekem reggel.
Azt hiszem ez volt a legszebb és legmeghatóbb ajándék, amit valaha tőle kaptam. Szívbemarkolóan kedves.
Az, hogy miután beértem, hozott nekem cappuccinót is mézzel, meg reggelit, az már csak hab volt a tortán.
Azt hiszem, hogy fogalma sincsen róla, hogy ez ma mennyire kedves-szép volt tőle. Mint ahogy azt sem szokta "tudni", amikor légkalapáccsal üti a lelkem.
