Zs. hazaköltöztette az irodámat a napokban, én pedig berendezkedtem az itthon dolgozásra.
Ehhez csináltam ugye helyet a múlt hétvégén, aminek következménye egy halom mindenféle a nagyszoba közepén, amit nem tudtam hova rakni, de a dolgozószobából ki kellett hozni.
Most bepakoltam mindent a helyére, elvileg hétfőtől (az holnap? vagy mégse?) mehet a nagyüzem itthonról.
Az én gyönyörűségem ezt amúgy nem nézte jó szemmel. Mert ő az íróasztalon szokott aludni és ha odapakolom a gépem, meg egyebeket, akkor azt körbefekszi. Valahogy így.
Nemcsak a dossziékat és egyéb munkacuccost hoztam haza, de az eddig az asztalomon tárolt személyes tárgyak is hazakerültek. (Ha jól emlékszem, akkor a 3-5 személyes tárgy elhelyezése ajánlott a munkahelyen. Ha ennél több, akkor nem a munkádra koncentrálsz, ha ennél kevesebb, akkor meg nincs életed a munkahelyeden kívül. Ezt valami amerikai honlapon olvastam. Megsúgom, nekem az évek alatt több, mint 5 db gyűlt össze az asztalomon.) És így ez is hazakerült.
Ez egy kő, ami majdnem szivecske alakú és amit Nizzában találtam a tengerparton, majd Zs. kezébe nyomtam, hogy tessék szivecske, Nizzából, mert aranyos, mert romantikus, mert szép. Konkrétan le sem szarta, a kocsiban vetyengett hónapokig, majd meguntam, elvettem és az asztalomra tettem. Lehet, hogy én egy kissé szentimentális vagyok, de nekem jó ránézni. És most ő is hazakerült.
