Reggel egy viszonylag koránkelés után megcéloztuk a helyi vasútállomást, hogy elmenjünk Manchesterbe, ahova kb. egyórányi utazás után meg is érkeztünk.
Mivel leginkább vásárolni akartunk ott, így belőttük az egyik szuper plázát - J. tök jó fej volt, így azt, amelyiket én szerettem volna, mivel a képek alapján kíváncsi voltam rá. Nem könnyen, de megtaláltuk a buszt, ami kivitt minket és akkor azért elakadt a lélegzetünk egy pillanatra. Mert értem én az Arénát itthon, de ez kb. 10-szer akkora volt! Tényleg! Pokolian nagy volt, annyira, hogy néha teljesen reménytelenül néztünk körül, hogy ezt teljesen képtelenség körbejárni. A lényeg azért megvolt, J. megvette a GAP nadrágjait, én meg megcsináltam a magam fényképeit, a rendkívül giccses, annyira ronda épületről, hogy az már majdnem szép volt. De csak majdnem.
Itt sajnos ismételten közelebb kerültem az új legjobb barátomhoz, aminek következménye egy újabb szerelem első látásra táska... Kötött és puha, finom szörös!
A shoppingolással tulajdonképpen el is ment az egész délelőtt és még egy kicsi a délutánból is. Becsületből bementünk még várost nézni, de lássuk be ez a város nekem igazán nagy csalódás volt. Nem ezt vártam. Nekem össze-vissza volt, stílustalan és közben meg baromian nagy. Egyszóval Manchester nem az én városom volt.
Jaj, azt majdnem elfelejtettem, hogy voltunk a Városházán is. Sajnos kb. 10 méter volt bejárható belőle, pedig én nagyon be akartam menni az udvarra, mert arról egyszer láttam egy filmet a Spektrumon és az alapján nagyon érdekesnek tűnt. De nem engedtek be. Ott egy kissebb hisztit azért levágtam, de egy cseppet sem hatottam meg őket.
Amikor visszaértünk Liverpoolba, ugyan nagyon fáradtak voltunk, de J-nek benne volt a lábában a boogie, így nekiálltunk katedrálist nézni az eleinte szemerkélő, később szakadó esőben.
Lássuk be, aznap sem voltak alvási problémáim.
