Még kitartóan a halálomon vagyok, de már annyira unom a fekvést és az alvást, hogy inkább nekifogok.
Előrebocsájtom, hogy ez inkább olyan naplóféle bejegyzés és nem útikalauz, szóval ha arra környékre szeretnél menni, akkor ne innen rakd össze a programodat.
És akkor most már tényleg az első nap.
Ott kezdődött, hogy pár nappal az utazás előtt eltörött az autónkban az egyik féktárcsa, ami azért volt gáz, mert úgy beszéltük meg J.-vel, hogy Zs. visz minket ki Pozsonyba a mi autónkkal és J. apukája hoz majd vissza. Törött féktárcsával meg csak-csak elközlekedett Zs. a városban némi kézifék rásegítéssel, de azért az autópályán nem vállaltuk volna be. Szerencsére J. autója is felmondta a szolgálatot az utazás előtti nap és így kölcsönkapta a papájától a telekautót. És akkor mi úgy döntöttünk, hogy azzal megyünk.
Az első benzinkútnál megálltunk tankolni és Zs. már ott vakargatta a fejét, hogy valami nem tetszik neki ezzel az autóval... Megnézte a hűtővizet, na az nem volt benne. Aztán megnézte az olajat, az sem volt benne. Felkapcsolta a lámpákat, hát az sem működött, vagy helyzetjelző vagy reflektor... Így hát tankoltunk és vettünk mellé hűtővizet meg olajat is a kocsiba. A lámpaproblémát Zs. oldotta meg visszafelé, mert akkor már nem bírta tovább, de kifelé még a nincs lámpa vagy túl sok verzióban nyomtuk...
Még az volt a szerencsénk, hogy jó sok időt hagytunk magunknak, mert ez így elég kalandos volt és Zs. még ráadásul az egyik idiótán kitáblázott terelésnél rossz felé is fordult és akkor még keringtünk is egy kicsit, mire visszataláltunk a helyes útra. Szlovákiában meg a táblák és a J. emlékei alapján kerestük a repteret. De végül is időben ott voltunk és ez a lényeg!
A repülőút elég hosszú volt és eseménytelen, viszont azt meg kellett állapítanom, hogy nem szeretem a fapadosokat. Én ugye sznob vagyok, az utastársaink meg hát, hogy is mondjam szépen... nagyon gáz volt na! Én inkább legközelebb kifizetem a normál repülőjegyet, de ezt biztosan nem kérem még egyszer. A súlykorlátozásukról meg ne is beszéljünk. A kézipoggyász max. 10 kg lehet, a bőrönd meg - amiért + 35 eurót fizettünk - csak 15 kg. Ezzel szemben a Malévnál az "ingyenbőrönd" 23 kg lehet...
Mindegy, egyszer ki lehetett bírni. Bár amikor elsőre nem sikerült a kapitánynak leraknia a gépet, az egy kicsit frusztráló volt, szerencsére másodikra már ment, pedig szerintem a második alkalommal jobban dobált a gép, mint elsőre... De végre megérkeztünk!
Innen már ment minden rendesen. Felpattantunk az utolsó reptéri buszra, ami beszáguldott velünk a városközpontba, ahol D. várt minket egy taxival, amivel elmentünk hozzá. És akkor ott nekem tátva maradt a szám. Mert tudtam, hogy a dokkban lakik, meg víz közelben, de erre nem voltam felkészülve:
És így ébredtünk másnap reggel kacsahápogásra... Reggeli után pedig a nyakunka vettük a várost.
Első benyomásra azt kell, hogy mondjam, nekem tetszett Liverpool. Élhető méretű, hangulatos, vannak nagy házak, üzleti részek, de vannak kis házak és pubok és persze bevásárlóközpontok, de abból annyi, hogy szinte össze vannak nőve.
Ebédre toltam egy Cottige Pie-t és hát pont Halloween volt, ugye...
Utána már csak a dokk maradt, ami igazán lenyűgöző. Nagyon okosan csinálták meg, hogy a használhatatlan épületekből ilyen szép és hangulatos túristalátványosságot csináltak galériákkal, boltokkal, éttermekkel és persze lakásokkal.
Este még D. bevitt minket az Arénába, ahol dolgozik és körbenéztünk egy kicsit, majd vissza a városba, a kötelező Beatles körre.
Azt kell, hogy mondjam, aznap egyáltalán nem kellett altatni minket, bár a többi napon sem.
