Pár napja elvittük az én gyönyörű Cicámat oltani. Ez úgy kb. 10 ezerrel megkönnyítette a pénztárcámat, mivel éjjel volt és akkor ugye éjszakat pótdíjat vagy mi a szöszt is fizetni kell. Ez nálunk amúgy egy külön macera. Ha előbb előveszem a macskahordozót, akkor úgy elbújik, hogy sose találom meg. Ha csak akkor veszem elő, akkor is. Ha valamelyikünk megpróbálja addig megfogni, amíg a másik elővesz azt az Istenvert műanyag dobozt, akkor nem marad meg kézben - amúgy meg a kezemben alszik a kanapén, a lábamon az ágyban és bárhol máshol rajtam, bárhol a lakásban. Amúgy meg tudja, érzi, hogy baj van. Leveszi a legkisebb jelet is, úgy olvassa a testbeszédünket, úgy dekódolja a hangszínünk változását, hogy egy jobbfajta pókerjátékos csak tátott szájjal bámulna.
Megoldottuk, nehezen, de betuszkoltuk szegényt a dobozba. Irány az autó. Utál autózni. Halálra van rémülve, ettől én szarul érzem magam és minden huppanónál üvöltök, hogy miért nem tudja Zs. kikerülni, amikor szegény gyönyörűségem így is halálra van rémülve. Így szoktunk megérkezni. Cica rémült, én ideges és hisztis, Zs. úgy csinál, mintha nem is ott lenne, hátha csoda történik és akkor egyszercsak tényleg nem kéne ott lennie.
Bent a doktor bácsinál újabb hiszti. Most meg nem jön ki a cica. Nem hülye. Utál bent lenni, de annál biztosan csak jobb lehet, mint kint. Doktor bácsi kiszedi. Én itt már oda sem nézek. Rosszabb esetben már itt tudok krokodil könnyeket potyogtatni. Most még tartom magam. Megmérik a hőmérsékletét (popsiban), megnézik a szemét, fogát, áttapogatják. Nem szereti. Doktor bácsi megpróbálja levágni a kacska körmét, ami konkrétan spirál alakban nő. Olyat nyávog-visít, hogy szerintem még a szomszéd kerülteben is hallották. Doktor bácsi viszakozik. Késő van már, neki még itt le kell húzni néhány órát. Nem fog ezzel ő szórakozni. Majd hozzuk vissza, elbódítják és akkor levágja neki. Mármint valaki más. Megkönnyebülten feladjuk mi is. Zs. lefogja (naná, hogy ő. Én biztosan nem, nehogy valamilyen Pavlovi reflex folytán összekössön engem a fájdalommal és elkezdjen tőlem félni!), oltás bead. Cica repül vissza a dobozba, szinte magától. Autó út haza. Ilyenkor én mindig végig beszélek hozzá és próbálom a rácson keresztül simogatni. Otthon a lakásban rács kinyit, cica a másodperc tört része alatt repül ki a dobozból és tűnik el a lakásból.
Ilyenkor utána mosoly szünet van nálunk. Meg van sértődve. Mert mi ilyen gaz-galádok voltunk és neki ez fájt. Attól függően, hogy milyen hangulatban van ez lehet néhány óra, de volt már két nap is. Most megúszom két órával. Két órával később bár jön és bújik, tolja a kis pofáját, hogy ott, igen, pont ott simogassam.
Istenem, de jó, hogy túl vagyunk ezen. Legközelebb két év múlva.
