Minden értelemben.
Fáradok mentálisan, mivel a cégnél csak folyik a szar és annak tologatása, egy tisztességes takarítás helyett. Ugyanis a kulcsember felállása a kulcsügyfél felállását is jelentheti, mi meg ahelyett, hogy a kidolgozott megoldással elé álltunk volna és azt mondtuk volna, ez a helyzet, így tudjuk megoldani, ehelyett még mindig csak ott tartunk, hogy hétfőn beszéljük meg a stratégiát. És közben erősen reménykedünk, hogy a pletykalánc nem ér el oda. Faszság. Már rég elért. Ha viszont a kulcsügyfél távozik, akkor valószínűleg annyi a cégnek is, a maradék nem tart el ennyi embert. Bár nagyon kicsire összemenve, sok mindenen változtatva talán túlélhető, de ez meg a tulajdonosok döntése lesz. Mindenesetre a héten csak a felmondásokat fogadtam és be kell hogy valljam, mostanra egy kicsit elvesztettem a lendületem...
Aztán ott az edzés is, aminek nemcsak az érdekes helyen lévő véraláfutásomat köszönhetem, de a térdtől a nyakamig tartó izomlázat is, valamint valami ismeretlen eredetű fájdalmat a bal kezemben végig. Konkrétan nem tudom kinyújtani a kezem, mert az nagyon fáj, olyan, mintha a benne lévő hosszanti irányban futó cuccok nem lennének olyan hosszúak, mint a kezem...
Aztán még a mentális részhez Zs. is beszállt ma. Megint sikerült összeveszni azon, amin mindig. Ismételten megkértem, hogy költözzön el.
És tegnap meg M. jóvoltából egy céges szülinapi bulin voltunk, ahol jól elfáradtunk. Volt Haddaway koncert, ahol konkrétan őrjöngtünk (ja, 1 gin-tonic, meg 2 mojito - bár minden alkalommal mojito-t kértem), volt vacsi, amiről lemaradtam, meg volt Nyertes "elképesztő-hogy-még-mindig-él" Zsuzsa féle éneklés és volt torta is, amiről viszont nem maradtam le.
Meg volt numerológus, asztrológus és kártyajós is, akiket időtöltés gyanánt mind végigültem. Érdekes dolgokat mondtak. A numerológus pasi azzal kezdte, hogy ajaj. Kösz. Majd közölte, hogy kőkemény csaj vagyok, okos is vagyok és mivel ezeket nem rejtem el a külvilág elől, így remekül el tudom gyámolítani a pasikat. A sajátomat is. Aztán folytatta, hogy a számaim alapján nemhogy inkább pasi vagyok, de abból is a harcos fajtából. Szerinte az egyetlen járható út, ha visszaveszek magamból, nem kell mindig megmutatnom a külvilágnak, hogy mennyire kemény és milyen okos vagyok, nem kell állandóan bizonyítanom és nem kell belehalnom a tökéletességbe.
Szerinte hagynom kéne, hogy a pasim - jelen esetben Zs. - döntsön és akkor boldog lehetnék. Abban, hogy milyen vagyok egyetértünk, de abban, hogy milyennek kéne lennem, na abban nem. Először is én azt hiszem, hogy csak a gyenge és buta pasik szeretnem gyenge és buta nőket, egy erős és határozott pasi velem is boldogulna. Aztán meg ott a problémamegoldás kérdése. Csak 2 példát szeretnék felhozni. A hét elején megkértem Zs.-t, hogy mivel ő most éjszakás, reggel, amikor hazajön legyen szíves vegyen a tőlünk 5 méterre lévő boltban zsemlét minden nap és akkor meg van oldva a reggeli-vacsora kérdés. Azért kértem meg, mivel reggel még van zsemle, amikor én este hazajövök 6-7-8-9 órakor, akkor más sanszos, hogy nincs. Szerintetek hány db zsemlét vásárolt Zs. a héten? Igen, egyet sem. Miután hazajöttem a munkából én rohangáltam, hogy akkor most hol vegyek, mert a szomszéd boltban már nincs... Én mindezt BKV-val, miközben Zs. segge alatt jellemzően ott az autó. Ez a problémamegoldás Zs. módra.
Vagy a másik kedvencem. Kellene nekünk még egy autó, nagyon, leginkább én szeretnék végre motorizált lenni. És most van annyi pénzünk, hogy vehetnénk még egy autót, de akkor nem maradna tartalékunk. Ha nekem nincs munkám, akkor Zs. fizetéséből ugyan megélünk, de két kocsit nem tudunk fenntartani. És az én munkám nagyon-nagyon inog... Zs. megvenné az autót, így nulla tartalékunk lenne, aztán ha megint nincs munkám, akkor legfeljebb eladjuk az egyik autó vagy valami. Én meg azt mondom, hogy bármennyire is szeretnék mindennap autóval járni, ragaszkodom hozzá, hogy legyen tartalékunk (nemcsak arra az esetre, ha megint nem lesz munkám) és az ezen felül lévő pénzből vegyünk autót, ha van rá pénz. Szóval én most nem akarok autót venni. Ezek alapján kizártnak tartom, hogy boldogabb lennék, ha Zs.-re hagynám az összes döntést és problémamegoldást.
Mondjuk ezt a numerológus pasinak is jól megmondtam. Örülhetett nekem.
Aztán átballagtam a kártyajós csajszihoz, aki tök jó fej volt. Innen már nem emlékszem minden kártyára, de folyamatosan kihúztam a Mágus, a Királynő, a Harcos lapokat, meg másik pakliból az Igazságot, a Szerencsét és ilyeneket. Szerinte állandó harc az életem. Hát ez talált. És szerinte néha lehetnék kissé diplomatikusabb is, nem kell feltétlenül azonnal és csomagolatlanul közölnöm az igazságot. Na, ebben van valami és ha nagyon akarom, akkor némi párhuzamot is vonhatok a numerológus pasi és közte, mármint megoldás tekintetében. Mondjuk ő még azt is mondta, hogy szerinte jó helyen vagyok az életemben és jó időszak következik (itt húztam ki neki a Szerencse, az Igazság - megint, ja - meg még egy kártyát, amin egy kehely volt és nagyon díszes volt és amit már elfelejtettem, hogy pontosan mi volt, de valami jó, arra még emlékszem).
Innen meg átültem az asztrológus hölgyhöz, aki szintén nagyon kedves volt és aki szintén azzal kezdte, hogy juj. És megint meghallgathattam, hogy önfejű vagyok, okos, kemény, állandóan harcolok a világgal (könyörgöm milyen lennék, ha egyszer Bika vagyok, Oroszlán aszcendenssel!), meg volt ott Vénusz is meg Mars is. Be kell vallanom, itt kicsit elvesztettem a fonalat, de azt mondta, hogy ezeket hoztam magammal erre a világra, ezeket a dolgokat tudom. A kérdés nem az, hogy milyen vagyok - ezt már tudjuk - a kérdés, hogy milyenné válok. Ez azért elgondolkodtató. Szerinte is vissza kéne vennem magamból, attól boldogabb lennék, ha mondjuk én nem is dolgoznék, hanem Zs. tartana el. Szerintem ettől nem lennék boldogabb, de ezt most inkább hagyjuk. Ja, és még azt is mondta, hogy szerencsés vagyok, de mivel én magam ezt nem hiszem el, így vonzom be a rossz dolgokat.
Konklúzióként azt kell mondanom, hogy mindegyikben volt némi igazság - és bár tudom, hogy ilyenkor az ember hajlamos belemagyarázni azt, amit bele akar - azért az érdekes, hogy mindhárman nagyon hasonló dolgokat mondtak.
Ettől én még a megoldás részében nem értek velük egyet. Attól tényleg boldogabb lennék, ha nem önmagamat adnám, hanem "eljátszanék" valaki mást? Ok, tudom, hogy nem eljátszani kéne, hanem megváltozni. Akkor hogyan változik az ember olyanná, amilyen nem akar lenni? És ettől hogyan lesz boldogabb? Miért leszek attól boldogabb, ha feladom a saját egyéniségem egy részét? Miért leszek attól boldogabb, ha alárendelem magam valaki másnak, ahelyett hogy egyenlő kapcsolatban élnék? Megint én vagyok a hülye?
Lehet, hogy hosszútávon nekik lesz igazuk, de én még mindig azt hiszem, hogy a megfelelő pasi oldalán, a megfelelő nő lehetnék. Ha biztonságban érezném magam, mind érzelmileg, mind intellektuálisan és anyagilag is, akkor nem ezekre a dolgokra fordítanám az energiáimat, hiszem, hogy akkor másmilyen lennék. Önként.
Aztán az is lehet, hogy már olyan régóta küzdök, hogy talán már nem is lennék képes nyugodtan és békében élni.
Na, megint novellát írtam, bejegyzés helyett.
