És akkor most el kell mondanom, hogy nem fogok az első napról írni, mert holnap lesz az utolsó.
Ugyanis ma felhívtak "A" cégtől, hogy akkor tudnék-e hétfőn kezdeni. Már hogyne tudnék!
Így ma munka után elrohantam, hogy beszéljek a nagy-nagy főnökkel, meg is állapodtunk.
Holnap akkor fel kell mondanom.
Jó, tudom, hogy ez nem túl szimpatikus és fair, de:
-én már csak egy ilyen zűrös csaj vagyok
-nagyon akarom/akartam ezt az állást, 6 lóval se tudnának visszatartani
-a mostani főnököm a lehető legidegesítőbb, ostoba, bratyizós, de közben meg a "jaj, de kurva okos vagyok" fajtából való, elviselhetetlen hisztérika.
Amúgy azon gondolkodtam el, hogy életemben először volt olyan érzésem, hogy ha nem tetszik, akkor felállhatok, minden további nélkül, nem fogunk éhen halni, ha nincs munkám, nem veszi el a bank a lakást, stb. Szóval most először nem éreztem a nyomást... Az már egy másik kérdés, hogyha nem lett volna ez az ajánlat "A" cégtől, akkor is így éreztem volna? Azt hiszem igen és rohadtul felszabadító érzés.
Ja, és nem volt időm a Dior cuccosnak örülni, amivel ugye az új munkahelyem kapcsán leptem meg magam, konkrétan ki sem bontottam. Majd hétfőn. :)
