Vajon hányszor lehet egy filmet megnézni anélkül, hogy az ember megunná?
Nem tudom. Nekem ezt a filmet immár nagyon sokadszorra. A legtöbb filmmel ellentétben több szálon is futnak a történetek, legalábbis számomra több síkon mond valamit.
Ott van például maga a blog írása. Tudom, hogy többféle blog létezik, sőt az egoblogokon belül is többféle van. Valószínűleg ahány blogíró, annyiféle.
Az enyém nem irodalmi jellegű, információtartalma nulla, de engem elszórakoztat. Olyan modern napló írás. Kedves Naplóm!
Na most a film alapján azt hiszem, hogy van egyfajta amerikai stílus. Ezt például már láttuk a You have got mail-ben is. Ugyanez a stílus, ugyanez a technika, ugyanez a bájos egyszerűség, ugyanez a naív és nagyon nőies hangnem. Persze ez kissé így degradáló, de ne szépítsük. Ezekben a filmekben nagyon okos, erős nők állnak a középpontban, de valahogy sikerül úgy bemutatni őket, mint akik kissé elveszettek az életben, akik burokban élik az életüket és felnőttként is babaházast játszanak. Természetesen megvan a maga bája, de lássuk be, kissé leereszkedő ez a báj. Ettől függetlenül - bár határozottan nem szeretnék ilyen lenni - nagyon szórakoztató.
Aztán ott van maga a környezet, ahol a film játszódik. És most nemcsak a földrajzi, fizikai környezetről - vagyis a díszletekről - beszélek, hanem az egész hangulatról. A queensi minilakás, a maga döbbenetesen amerikai stílusával annyira, annyira ... annyira amerikai, hogy innen több ezer mérföld távolságból szinte érzem az alatta lévő pizzériából felszálló illatokat, hallom az emberek nyüzsgését, látom a Brooklyn híd körvonalait. És persze Párizs. Párizs, ami pont annyira hangulatos, ahogy annak lennie kell. Minden sztereotípiát felsorakozta, nem spórol velük, és talán pont ettől a visszogottságtalanságtól olyan jó, amilyen. Az ételek, a piacok, a baguette, a coq au vin, a boeuf bourguignon. A pékség cégére. Zseniálisan eltúlzott. Tökéletesen francia.
De ha már az ételeknél tartunk, akkor persze ez is nagyon nekem szól. Mert imádok főzni, bár én azt hiszem inkább imádok sütni és "csak" szeretek főzni. Bár engem lefáraszt az előkészítés, a mérés, a hámozás és a szeletelés, de azt szégyentelenül élvezem, amikor valami nagyon finom és eddig sosem kóstolt íz kerül ki a kezem alól. Mert ugyanúgy élvezem, ha kapok egy szakácskönyvet a kezembe. Órákat tudok eltölteni csak azzal, hogy olvasom ezeket a könyveket és mint egy 3 éves, imádom nézegetni a képeket. Ez a szerelem a nagymama egyik sütis szakácskönyvével kezdődött, ami persze nagyon régi és már külön állnak a megsárgult lapok, de ez volt az első olyan szakácskönyv az életemben, a kezemben, ahol a recept mellett le is volt rajzolva a kész süti. Nem fényképezve, hanem rajzolva! Mintha csak egy gyerekmese lenne. És erről meg Beatrix Potter jut eszembe és Peter Rabbit. Megint csak kénytelen vagyok azt a szót használni, hogy bájos.
A film egyetlen baja, bár nem is ez a jó szó, inkább az egyetlen olyan, ami számomra inkább idegesítő, mint lelkesítő, azok maguk a szereplők. Meryl Streepet imádom, de ebben a filmben néha idegesítő, máshol meg olyan, mintha tökéletesen idióta lenne, esetlenül nagydarab, hangos, modoros és túljátszott. Tökéletes ebbe a filmbe. Mint ahogy Amy Adams, akit viszont utálok, mert sótlan, mert unalmas, meg szürke, meg átlátszóan megjátszós. Szóval ebben a filmben tökéletes.
És az utolsó dolog, ami gondolkodásra késztet, az Julia kapcsolata a férjével. Ahogy szánnak időt egymásra, egymás problémáira, ahogy meghallgatják egymást. A pasinak valószínűleg kisebb baja is nagyobb annál, mint az, hogy a felesége mivel tölti el a szabadidejét, de ettől még figyel rá, támogatja, RÉSZTVESZ benne. Ilyen pasi szerintem nincs is. Nem bírálják egymást, nem ítélkeznek, nem harcolnak. Sőt. Kimutatják az egymás iránt érzett szerelmüket. Mert az én szememben Julia néha nem feltétlenül vállalható, ahogy viselkedik, amilyen önfejű és idegesítő, de a férje akkor is szereti, sőt mindenki előtt felvállaltan szereti. Nem érzi kínosnak a saját feleségét, nem mentegetőzik miatta, hanem élvezi a társaságát és a személyiségét. Szóval ilyen pasi nincs is.
És még egy ilyen film sincs. Bájos. Egy bájos film a főzésről és a blogírásról. Tökéletes.
